Karácsonyi vásár

 


Ifjúművészeink  és alkotóink által készített tárgyakat értékesítünk a Szatymazi
karácsonyi vásáron és Szegeden a Belvárosi Moziban. A vásáron befolyt összeget részben a szegények karácsonyára, részben pedig fiatalok tehetség gondozására fordítjuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Alföld régmúlt jövője kiállítás sorozat

 

 

kiállítás újra hasznosított anyagokból

 

Elindítottunk egy országjáró kiállítást. Az alapítvány munkatársainak és barátaink munkáit Budapesten  Szarvason és Szegeden mutattuk be. Téma régi dolgok újrahasznosítása. A kiállított darabok létrehozásánál fontos volt, hogy minden darabnak már kellett legyen előző élete, amiben már nem volt hasznos. A kiállítást Szeged Megyei Jogú Város Kulturális Bizottságának támogatásával valósítottuk meg.

 

 


 


SZIN-eztünk

 

 

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Ifjúsági támogatási keret és az IH Rendezvényközpont támogatásával az idén ismételten részt vehettünk a város legnagyobb ifjúsági eseményén. Fiataloknak biztosítottunk heti és napi részvételi jegyeket ezért cserében ők önkéntes munkával segítették az alapítvány népszerűsítését és a fesztiválozó fiatalok szórakoztatását. Este pedig buliztunk.

 

 

 

 

Sansz tábor.

 

szívószálas ügyességi játék Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Fogyatékosügyi támogatási keretből 12 nehéz sorban élő gyereket táboroztattunk Öttömösön.

A tábor célja volt a gyerekek közösségi beilleszkedésének javítás, közösségi normák elsajátítása, önbizalmuk-, önértékelésük javítása.

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyi népi mesterségek és hagyományok nyomában

 

 

Székelykapus képProgramunkat a

Bethlen Gábor Alapkezelő támogatta.

 

Sok-sok élményben volt részünk, amit itt elmondani nem tudunk.

Ezért a tanulmányi útról készült filmeket felraktuk  a YouTube oldalunkra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdély túra


Magos Déva váraVaskóné Kiss Éva vezetésével látássérült csoport részére szerveztünk buszos túrát Erdélybe 2016 július 13-17 -ig. Sajnos ez a programunk nem nyert támogatást Így teljesen önerőből kellett finanszírozni. Idegen vezetőnk Orbán Laszló volt az Erdélyi Utakon Egyesület vezetője. Minden nap több látványosságot néztünk és tapogattunk meg. Betekintést nyertünk Erdély kultúrájába és hagyományaiba.

 

 

Családi nap

Az idén 3. alkalommal rendeztük meg a Máltai Játszótérrel közös családi napunkat.

A rendezvényen 86 család apraja –nagyja vett részt tanulással egybe kötött játékos foglalkozáson.

A program célja volt, hogy a gyerekek megtanulják, értékelni a munka becsületét és a pénzvásárló értékét.

 

 

 

 

 



Művészeti Ricsaj”

 

Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programunk

képek,videók

Művészeti RicsajAz Emberi Erőforrások Minisztériuma A Nemzeti Tehetség Program támogatása keretében valósult meg. Támogatási időszak 2016 január 1 - június 30.

A program során fiatal felnőtt tehetségek a Fatima Ház Alapítvány általfinanszírozott műhelyben workshoppokban egymás munkáját segítve készítenek különböző alkotásokat. Az elkészült munkákból kiállításokat szervezünk, mellyel népszerűsítjük a tevékenységünket. Az alkotások közül a fiatalok felajánlásokat tesznek jótékonysági célra. A felajánlott műveket kiállító termekből és kézműves vásárokon értékesítünk az alapítvány javára. A befolyt összegből új anyagokat, eszközöket vásárolunk így biztosítunk lehetőséget a továbbfejlődésre. Valamint egyre több fiatalnak tudunk lehetőséget biztosítani az alkotókészségeik kibontakoztatására.

 

Civilszervezetekből hálózatot építünk melynek célja, hogy minél szélesebb körben segítsük a fiatalok munkáinak népszerűsítését. Ez által a fiatalok felajánlásokat tegyenek, így egyre több civilszervezet jótékonysági céljaihoz járuljanak hozzá.

A hálózat feladata a fiatal alkotók érdek képviselete.

Kiállítások, nyílt és élmény napok szervezése.

Publikációk elkészítése, kiadása.

Alkotótáborok szervezése.

Pályázati és egyéb források felkutatása.

 

Programunk támogatója az: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

 

 

 

Karácsonyi adományosztás

150 adag halászlevet főztünk és 45 adomány csomagot osztottunk szét a rászorulók között december 23-án. Pénteken 36 kg halat tisztítottunk és daraboltunk. 23-án szerdán a sok akadály ellenére sikeresen megfőztük 2 üstbe, amit a türelmes, de éhes embereknek ki is osztottunk. Az adomány osztáshoz hozzájárult a Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete, 45 élelmiszer csomaggal rengeteg ruhával és játékkal támogattak minket. Rendezvényünk hangulatát emelték a D2 munkatársai, és önkéntesei által kézzel készített zokni kesztyű állatok. Szénási Kata kislányával kézműves foglalkozást vezetett. Minden kedves régi és új munkatársamnak hálásan köszönöm a kitartást és a fáradhatatlan munkát.

 

Adományosztás helyszíne: Szeged Árbóc utca 1–3.

Az adományosztás ideje alatt egy férfi karácsonyi verseket mondott karácsonyi dalokat énekeltünk.  A világításunkat segítőkész emberek oldották meg.

Képek

 


 

Civilek Éjszakája Szeged

2015.10.10.17-23 óráig

Helye: Szent-Györgyi Albert Agora

Szeged Kálvária sgt. 23 Gogol u 32


Az országos rendezvényhez kapcsolódva szervezzük a szegedi megjelenést.

Szeretettel várunk minden bemutatkozni kívánó szervezetet és minden érdeklődőt.

Minden résztvevő civilszervezet lehetőséget kap, hogy bemutatkozzon. Gyertek és egy hangulatos éjszakában mutassuk meg kik is vagyunk.

Érdemes érdeklődőként is eljönni hiszen sok civilszervezet különböző érdekes tevékenységet mutat be.

Várunk egy kis szombat esti mókára, kikapcsolódásra.

Részvétel ingyenes

Civilszervezetek jelentkezése: fatimahaz.alapitvany2@gmail.com

Képek:

 


 

Részt vettünk a Talentum Alapítvány által szervezett II. Civil Piacon

Szeged Mars Tér

2015.10.10 délelőtt

Képek


Határon Átnyúló Kezdeményezések VII Ifjúsági Kongresszus

Szervező: CESCI Balkans

Ideje: 2015.szeptember 7

Helye: Novi Sad Tartományi Parlament

Képviseltük a fiatalok érdekeit


 

 

 

Hallé fesztivál a magunk módján

Kedvet kaptunk a fesztiválhoz.

Lent a parton folyik a dínom-dánom mi meg az Alkotóház udvarán bulizunk.

Megfőzzük a hallevet és meg is esszük.

Önkénteseinket várjuk szeretettel.

Szeptember 5-én szombaton 13óráltól


 

Finom lett a hallé! Köszönet érte Vaskóné Kiss Éva főkondérmesterünknek és a kuktáknak: Keresztényi Marikának, Kiss Andreának.

A tüzet Tarján Tibor szította.



 

Az idén is SZIN-ezünk

Az IH Rendezvény Központ támogatta pályázatunkat így az idén is részt veszünk a SZIN 2015 címűrendezvényen

További 100000 Ft támogatást kaptunk a Szegedi Megyei Jogú Város Önkormányzat Kulturális ifjúsági alapjából.

Így további 18 önkéntes fiatal 6 napon keresztül 3-3 fő

tud velünk SZIN-ezni.

Képek

Köszönjük Szeged Város döntéshozóinak és az IH Rendezvényközpontnak,

hogy részt vehetünk ezen a fergeteges rendezvénysorozaton.



 

Gyerekes családok napja Máltai Játszótér és Sportparkkal

közös szervezés

Ideje:2015.június 27.10-18 óráig

Helye: Máltai Játszótér és Sportpark

Programok:
10-13 óra Magyar Vöröskereszt - véradás
A véradókat ebéddel várjuk!
13:30-16:00 óra Flabelos bemutató
10-16 óra Avon bőrdiagnosztika
Oriflame - hajdiagnosztika
Trambulin
12-16 óra Henna festés - Kozma Anikó
10-15 óra Bűnmegelőzési Program - Szegedi Rendőrkapitányság
10-16 óra Arcfestés
Csillám tetoválás
Street work out bemutató - SunBarZ
10:30 Zumba bemutató - TánCentrum
11:15 Oroszlánykölykök Önvédelmi Sportcsapat bemutató
14 óra Táncbemutató - Fallaway Táncegyesület
Egészségügyi sátor - vérnyomás-, vércukorszint mérés
Zsonglőr bemutató
Sorversenyek - ajándékok

Várunk mindenkit szeretettel!

Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek! Jó buli volt!



Mosolypart 2015

Részt veszünk az IH Rendezvény Központ rendezvényén.

Gyere Te is jó móka lesz!

ideje: június 21

helye: Partfürdő

Most is játszunk, újrahasznosítunk. Keres minket!

Jó kis nap volt! Köszönjük, hogy ott lehettünk!



 

Gyereknap az Alkotóházban!

Május 30-án

Gyerekeknek játszóház, kézműves, zsonglőrsuli,

játékos vetélkedők.

Anyukáknak palacsinta sütő verseny.

Fődíj: Palacsintás királynő oklevél és ajándék.

Apukáknak ...... verseny


 

 

Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége Ünnepi közgyűlés

Alapítványunk képviseletében részt vettünk a VANCSESZ 20-ik ünnepi közgyűlésén, a Vajdasági Tartományi Parlamentbe. Elismerő okleveleket kaptunk és adtunk. Megerősítettük a barátságot és az együtt működést. Fenséges ebéd után város nézésen volttonk.


 

Minden hónap első szombatján

garázsvásár az Alkotóházban jó időben az udvaron is.

Kihozhatod és eladhatod a kinőtt ruhákat, játékokat, háztartási gépeket.

Eladásra kínálhatod a kézműves termékeidet.

Vásárolhatsz csodálatos, egyedi, ritka dolgokat.

Asztal díjak: díjtalan

jelentkezési lap: itt!

Időpontok 2015: május 2, június 6, július 3,augusztus 7,szeptember 4, október 3, november 7, december 5 -én

10 - 13 óráig

 


Karácsonyi Civil Vásár

 

Helye: Szeged Árbóc u 1-3, Alkotóház (a Bertalan híd szegedi lábánál a Maros utca végén)

Ideje: 2014.december 6. 10- 15 óra között.

 

A vásáron a jelenlévő civilszervezetek értékesítik a szebbnél- szebb portékájukat.

 

Továbbá: lesz játszóház, a kicsiknek,

adventi kézműves, a nagyobbacskáknak 102-éves korig,

zsonglőr játszóház, a bátraknak,

túrkáló, mindenkinek,

táncház és még sok más.

 

Várjuk Civil szervezetek jelentkezését árusításra és a magánszemélyek részvételét a programon.

A rendezvényre tartós élelmiszereket illetve felajánlásokat várunk legszegényebbek javára.

 


 

 

Lendületgenerátor

Az Európa Unió Fiatalok Lendületben Programján keresztül finanszírozott.

( lezárt projekt)

Képek, videók itt a Facebook oldalon tekinthetők meg.

pályázati azonosító: HU-31-E108-2013-R3

ideje: 2014. juli. 24- aug. 3-ig.
Helye: Balatonkeresztúr Fekete Macska Panz
Résztvevő költsége: úti költség 30%-a
a szállást, étkezést, program költséget a pályázat finanszírozza.

Főtémája: segíteni a fiatalok bevonását a közösségi életbe.

A program célja, hogy a különböző országokból és kultúrákból érkező fiatalok megtalálják a közös hangot, tudjanak együtt dolgozni és program végére barátságok alakuljanak ki. Megismerjék egymás szokásait kultúráját. Tervezzenek további együttműködést. Továbbá a program ideje alatt gondolkodjanak közösen arról, hogyan lehetne új fiatalokat be vonni a civil életbe. Osszák meg egymással azokat a jó gyakorlatokat amivel már fiatalokat sikereket értek el.

 

 

Családi nap

2013.Június 7 -én 10-18-ig a Máltai játszótéren.

5 civil szervezet össze fogásával kerül megrendezésre.

Ügyességégi játékok, kézműves, zenés műsor, tánc.

Várunk minden kedves oda látogatót

 

 

Húsvéti készülődés

Április 19-én 10 órától az Alkotóházban Húsvéti játszóház.

Húsvéti díszeket készítünk és mindenki kap csokit.

 

Ruhabörze

Csatlakoztunk a D2 és a Talentum Alapítvány - "COLOURING YOUR CITY" – Önkéntes napok a Global Youth Service Day programjához.

Április 12 -én (szombat ) 10-16-ig
13 - án (vasárnap) 10-12-ig

ruhaadomány osztás szervezünk .

 

Helye: Alkotóház  Szeged Árbóc u 1-3 (új híd szegedi lábánál Maros utca -Árbóc utca sarok)
Minden rászorulót szeretettel várunk.

Várjuk azokat a segíteni vágyókat is, akik a feleslegessé vált holmit be szeretnének hozni.
Az adományosztásért felelős: Kiss Andrea telefonszám: 70/431 - 3333

 

 

2013 - Erdélyi Tábor

Helyszín: Maksa Önkormányzati Üdülő

Ideje: 2013. aug. 14-21.

Korcsoport: 13-17 évesig

Indulás: Szegedről 1900 -kor a Károlyi kollégium elől

Hozzá járulási költség: 7 000 Ft (útiköltség)

Szállást, étkezést a programban pályázatból támogatjuk.

 

2012 - "MUNKAMÁGIA" Összefogás a munkáért

(lezárt projekt)

Képek, filmek!

Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programja keretében nyújtott támogatásból megvalósuló háromoldalú csere.

Önrész: útiköltség, később a 70%-a visszatérítésre kerül

Program helye: Békés, Dánfok Ifjúsági Szálló

5630 Békés, Jantyik Mátyás u. 23-25.

A csere időtartama:10 nap + 2 nap utazás

Program ideje: 2012. szept. 13-24.

Résztvevőink száma: 36 fiatal, 3 felnőtt kísérő

Korcsoport: 18-25 évesig

Találkozó: Szeged, Papagáj Udvar, 2012.09.13 - 1430 innen bérelt busszal megyünk Békésre

A projekt célja: Elősegíteni a fiatalok elhelyezkedését, munkavállalását. Valamint hosszú távú kapcsolat, megalapozása Békésen a Dánfoki Ifjúsági Üdülő Központban román, szerb partnereinkkel ifjúsági csere keretei között. A csere fő témája a fiatalok munkavégzése, munkanélküliségből való kitörés, egy jobb biztonságosabb élet reménye.

A projekt tartalma: nem formális oktatás, egymástól tanulás keretei között elsajátítjuk a munkahelykereséshez szükséges kompetenciákat, attitűdöket. Ezeket közösen begyakoroljuk, így nagyobb eséllyel indulunk az elhelyezkedés során.

 

2008 - Interregionális Nagytalálkozás 5 oldalú ifjúsági csere

Helyszín: Balatonkenese

A projekt célja: Európai normák elsajátítása, drog prevenció, hosszú távú együttműködések kialakítása

A projekt tartalma: tréningek, film és honlap készítés, csapatépítés

A projekt eredménye: 60 fiatal sajátította el az európai normákat, ezáltal tudnak jobb uniós polgárokká válni

A projekt teljes költsége: 5 900 000 Ft

A projekt támogatói/támogatója: Európai Unió közössége

 

2007 - Előttünk Európa nemzetközi tábor vajdasági magyarokkal

Helyszín: Mátrafüred

A projekt célja: hagyományok ápolása, előrehaladás pályázatok útján, szabadidő hasznos eltöltése

A projekt tartalma: pályázat írás gyakorlása, kirándulások

A projekt eredménye: 40 fiatal meg a pályázat írás alapjait

A projekt teljes költsége: 2 500 000 Ft

A projekt támogatói/támogatója: NCA Nemzetközi kollégiuma

 

2006 - Nagytalálkozás.uw.hu 5 oldalú csere

Helyszín: Szarvas

A projekt célja: drog prevenció, bűnmegelőzés, hosszú távú határon átnyúló kapcsolatok kialakítása, bővítése határon túli hátrányos helyzetű fiatalokkal; egymás kultúrájának megismerése, elfogadása

A projekt tartalma: weblapkészítés, újságírás, tréningek, kulturális programok

A projekt eredménye60 fiatal ismerkedett az európai kultúrákkal, normákkal

A projekt teljes költsége: 3 300 000 Ft

A projekt támogatói/támogatója: Európai Unió közössége



Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot


2 hozzászólás

Bede Józsefné [ 2014-02-04 04:40 ]


Tisztelt címzett! Bede Józsefné vagyok,négy kiskorú gyermeket nevelünk férjemmel közösen. Azzal a kéréssel fordulok önökhöz hogy ha mód és lehetőség van rá ,támogassanak minket élelmiszerrel ,tisztálkodási és tisztító szerrel.Sajnos már a rezsit sem nagyon tudom fizetni a vizet bármikor kikapcsolhatják . Ugyanis mély szegénységben élünk napi megélhetési gondokkal küzdünk .Férjem és Én is tartós munka nélküliek vagyunk.Nagy segítség lenne önöktől ha tudnának minket támogatni .Bizonyos megnyugvást jelentene ha tudnánk hogy várhatunk élelmiszer csomagot vagy bármilyen segítséget ,bármilyen segítségnek nagyon örülnénk,kérem segítsenek.Üdvözlettel:Bede Józsefné Tiszaföldvár Darvas Út 4 -2/a 5430 Telefon szám:0656471330




Bela [ 2013-05-16 16:48 ]

Nagyon jo kirandulast kivanok ,harom even keresztul en is vittem ide csoportot nagyon jol telt